A kundalini jóga a hagyományos jóga irányzatok közül a Raj jóga ágába tartozik. Több, mint 2000 éves múltra tekint vissza. Indiában sok évszázadon keresztül titkos tudásnak számított, csak a királyok, a legfelsőbb kasztbeliek gyakorolhatták. Észak Amerikába egy indiai jógi mester, Yogi Bhajan hozta el. A mai kundalini órákon az ő általa tanított verziót gyakoroljuk, változatlan formában.

Hogy néz ki egy kundalini jóga óra?

Az órák egy rövid bemelegítéssel kezdődnek, majd egy gyakorlatsor, egy ún. kriya következik. Ha már jógáztál, a kriya-ban használt ászanák, testtartások többsége ismerős lesz. Ha még soha nem jógáztál, vagy nem vagy különösebben hajlékony, akkor sincs miért izgulnod: a legtöbb testtartást könnyedén fel tudod majd venni, ha mégsem, mindig kaphatsz könnyítést. Ami különbség a többi jógához képest, hogy a testtartások meghatározott sorrendben követik egymást és meghatározott ideig – sokszor hosszú percekig – kell őket kitartani. Mindenki annyit csinál, amennyit bír, de jó, ha kicsit átléped a határaidat, mert az igazi csodák ott kezdődnek majd. A kriyákban mind az időnek, mind a sorrendnek nagyon fontos jelentősége van, egy-egy kriya hatását ezek nagyban befolyásolják. Régen a kundalini jóga hagyományában, ha valaki jógi szeretett volna lenni, elment egy mester, egy guru háza elé. Bekopogott, majd leült az ajtó elé, és várt. A guru addig váratta – sokszor heteken, vagy akár hónapokon keresztül – amíg úgy nem érezte, hogy készen áll arra, hogy jógivá váljon. Akkor kijött, és adott neki egy kriyát. Ezt a kriyát élete végéig, mindennap kellett gyakorolnia, és pontosan le kellett jegyeznie a hatásait. Ma innen tudjuk, hogy melyik kriyának, milyen hatása van. A kundalini jógában szinte mindenre találsz kriyát, a veseműködéstől kezdve, a depresszión át, a pajzsimirigyig. Sok kriya van a hormonháztartás és az idegrendszer kiegyensúlyozására, ezt a kundalini jóga különösen fontosnak tartja. A kriyát követően egy 10 perces relaxáció következik, majd egy meditáció. A kundalini jógában a meditációk gyakran kifejezetten „mozgalmasak” , egyszerre több mindenre kell figyelni: meghatározott a mudra: a kéztartás, a kartartás, a szemfókusz, sokszor a légzés ritmusa, hossza, száma, vagy éppen egy mantrát kell énekelni hangosan vagy magunkban. Ennek értelme, hogy ezek az elemek mind az idegrendszer más-más pontjait ingerlik: másra hat, ha a szemfókusz az orrhegyen van, vagy ha csukott szemmel az ún „harmadik szem” pontjára kell figyelni. A mantrák éneklése közben a nyelvünk a szájpadláson található több száz meridián pontot ingerli, ami az akupunkturához hasonló hatást fejt ki. A sokfelé irányított koncentráció pedig segít a folyamatosan zakatoló elmét kicselezni, és lecsendesíteni. Ha a csendes meditáció nem az erősséged, mindenképpen próbáld ki!

Miért kundalini jóga?

Nyilván erre, ahány gyakorló „kundalinis”, annyi válasz. Amit azonban szinte mindenki meg szokott élni, hogy a kundalini jóga egy rendkívül erős módszer, ami nagyon rövid idő alatt nagyon erős megtapasztalásokat hoz. Kicsit olyan, mintha egyes sebességből hármasba kapcsolnád a kocsidat. Nagyon hatékonyan tudja oldani a blokkokat, tisztítja a tudatalatti érzelmeket, kiegyensúlyoz, ellenállóvá, kitartóvá, derűssé tesz. Segít, hogy a nehezebb életperiódusokon is tartással menj keresztül, és ne ragadjanak el a negatív érzelmek. Illetve ha az életedben elakadást tapasztalsz, nagyon sokat segít abban, hogy erre a megfelelő szemszögből tudj ránézni, a megfelelő döntéseket tud meghozni. Energetizál, hiszen a kundalin jóga „ technikai” célja, hogy a kundalini energia akadálytalanul tudjon áramolni a gerinccsatornában. A végső, hosszútávú cél a kundalini jóga útján pedig az, hogy – az egod legyőzésén keresztül - visszatalálj az igazi önmagadhoz, ahhoz a belső maghoz, ami születésed óta vagy, felismerd ezt, és onnan irányítsd az életed. Ez elméletben kicsit elvontnak hangzik, a kundalini jóga óra célja ennek a gyakorlati megtapasztalása, megértése, megélése.

Aki szereti a zenét, azt biztos, hogy magával fogják ragadni a mantrafeldolgozások, amiket az órákon használunk. Rengeteg gyönyörű feldolgozás született.

Kundalinis „különcségek”

Aki először jön kundalini órára, az sokszor kicsit furán érzi magát. Még élesen emlékszem az első kundalini órámon folyamatosan rám törő, „Úristen hova kerültem?!” gondolatrohamokra. Ennek az az oka, hogy a kundalini jóga sok hagyományos elemet megőrzött, ami a nyugati gondolkodásnak, szemnek furcsa, idegen. Na meg persze az, hogy az elménk mindent automatikusan értékel: jó-rossz, menő-ciki. A kundalini jóga egy fontos célja, hogy kitörjünk az ellentétekben való gondolkodás fogságából, és hideget-meleget egyformán boldogan fogadjunk. Azt nem ígérem, hogy egy óra alatt eljutsz ebbe az állapotba, de a kundalini jógával jó tempóban lehet haladni ezen az úton.

Mi az, ami lehet, hogy meglep majd? A tanár mindig tiszta fehér ruhában van, turbánt visel, a „om”-hoz képest mindenképpen hosszúnak számító mantrával hangolunk be az óra elején, gyakran láthatsz az órákon kisebb nagyobb méretű képeket Yogi Bhajanról, esetleg valamelyik szikh gururól. Sokaknak a mantra éneklés is furcsa először, esetleg előhozza az énekórai szorongásokat („de hát én hamisan énekelek”), de tapasztalatom szerint 1-2 alkalom alatt mindenkit beszippant a mantrák és a zene ereje. Egyébként is, nem éneklünk, hanem mantrát zengetünk, azt pedig hamisan is kiválóan lehet.

Ahhoz, hogy megértsd ezeket a „furcsaságokat”, segít, ha tudod: mivel a kundalini jóga évszázadokon keresztül titkos tudás volt, a legnagyobb szentségtörésnek számított, hogy Yogi Bhajan elhozta nyugatra. Mindenki próbálta őt lebeszélni erről, és azt jósolták neki, ha megteszi, egy éven belül meg fog halni. Valójában ő sem tudta, mi fog történni, csak azt érezte: neki ez a küldetése. Hatalmas kockázatot vállalt, hogy elhozza nekünk a kundalini jógát, és nagyon sokak haragját vonta magára ezzel. Nélküle valószínűleg ez a jógafajta a mai napig csak Indiában lenne megismerhető. Akik mindennap gyakoroljuk, és érezzük az erejét, borzasztó hálásak vagyunk neki ezért. Kívülről nézve ez néha személyi kultusznak tűnhet, de valójában ez „csupán” jófajta hála és tisztelet. Ugyanakkor pont ezért fontos volt számára, hogy úgy örökítse át ezt a hagyományos jógát, hogy a fontos sarokköveit megőrizze, hiszen ezektől működik. És fontos az is, hogy a következő tanárgenerációk is így adják tovább, változtatások nélkül.

Mindegyik „furcsaságnak” meg van a maga értelme, az órákon erről is mesélek majd, de tanítványként ebből mindenki annyit, és olyan tempóban vesz (vagy nem vesz) át, ahogy jól esik. Nem volt még ember, aki rögtön talpig fehérben, turbánnal a fején jelent volna meg az első kundalini órán. És ahogy egyik kedves tanárom Gurudass Kaur mondta, nincs kundalini rendőrség. A lényeg, hogy a gyakorlatokat csináld végig, és aztán figyeld meg magad, hogyan hatnak Rád az óra alatt, után és a rákövetkező napokban. Semmi más nem számít.

Forrás: Mező Dorka / Siri Baghti Kaur




A Kundalini jóga Yogi Bhajan nevéhez fűződik.

Yogi Bhajan 1929-ben született Indiában (a mai Pakisztán területén), Harbhajan Singh Puri néven. Igen korán, 16 éves korában avatta tanára, Sant Hazara Singh a Kundalini jóga mesterévé, 8 évnyi tanulás és szolgálat után. Ifjúkorában kitűnő atléta volt, és közgazdaságtanból diplomázott a Pundzsabi Egyetemen. Majd az indiai hadseregben és a kormány adó- és vámhivatalánál dolgozott, egészen 1969-ig, amikor életküldetése az Amerikai Egyesület Államokba szólította.

Yogi Bhajan először tanította a nyugati világban teljesen nyilvánosan azt a technológiát, amelyet addig Indiában szigorú titok övezett. Az indiai jógi órái mágnesként vonzották a hatvanas évek végének drog kultúrájából kiábrándult fiataljait. Yogi Bhajan nem csupán test- és légző gyakorlatokat valamint meditációt tanított, de egy teljes életformát. Azt, hogyan élhetünk egészséges, boldog és teljes életet, hogyan viszonyuljunk életünkhöz, egymáshoz, és Istenhez. A fizikai világon túli élményeket kereső nyugatiakat tudatmódosító szerek nélkül ismertette meg felsőbb tudatosságukkal. Nem a világtól elvonuló, barlangban meditáló, kolduló jógi életmódja ez, hanem a családos, világi életet élő, életét kitejesíteni vágyó emberé. Ennek szellemében maga Yogi Bhajan több mint 30 könyvet írt és jelentetett meg, mintegy 90 különböző üzleti vállalkozás feje volt, köztük az itthon is ismert Yogi Tea-é, és megalapította a kundalini jóga azóta világméretűvé vált szervezetét, a Happy, Healthy Holy Organisation-t (3HO).

A kundalíni jóga annak a tudománya, művészete, technológiája, hogy a puszta túlélésen és fajfenntartáson túl hogyan férhetünk hozzá és használhatjuk azt a velünk született kreatív erőt és energiát, mely segítségével életünket illető tudatosságunkat, átérzésünket és meg-értésünket fokozhatjuk. Ez az erő, melyet shaktinak is neveznek, gerincünk alsó részében szunnyad, és képzelt kígyóként összetekeredve vár felébresztésre, hogy utána az Egyetemes Életenergiával (prána) egyesülve olyan erővel ruházza fel a gyakorlót, mely nagy kincsnek számít mindannyiunk számára.

Ez valójában kapcsolat az Isteni Erővel A kundalíni jóga gyakorlásával egy teljesen új dimenzió nyílhat ki előtted! A spiritualitás, a kundalini, a csakra, és a jóga már nemcsak elvont furcsa guruk különleges élménye lesz, hanem a 21. századi ember hétköznapjába fog beépülni és ettől a gyakorló hétköznapja fog átalakulni! És nem is akárhogy! A megvilágosodás szele fogja átjárni a planétát! Ne hidd, hogy ez túlzás! A Kundalini valójában egy energia, amely mindannyiunkban benne van, születésünktől fogva. Ezt már nagyon régen is tudták a bölcsek, a guruk és a mesterek.

Kundalini a Sacrumban foglal helyet. Ez bizony, a gerincoszlopunk legalján található csontunk, a keresztcsont.

Ennek a bennünk lévő csontnak a latin neve: Sacrum, ami magyarul azt jelenti: Szent És hogy miért is SZENT ez a csontdarab bennünk?

Azért, mert ez ad helyet a KUNDALINI energiának! Itt lakozik mindannyiunkban nyugvó állapotban, csigaszerűen feltekeredve. A régi korok gurui tudták, hogy ez az erő lehet az, ami elhozhatja a keresők számára a megvilágosodást. Azt az állapotot amelyben, teljes harmóniában és örömben tudunk élni önmagunkkal, és a külvilággal együtt. Ez az az állapot, ahol már messze elkerülnek minket a negatív erők, a harag, a düh, az elégedetlenség, a letargia, az agresszió és sok-sok egyéb indulat és betegség. Ebben az állapotban vagyunk teljes meditációban. A csakrák ilyenkor elkezdenek megfelelően működni. Aki jógával, ill. kundalíni jógával foglalkozik, annak ez az állapot elérése válik a legfontosabb céljává. Ebben az állapotban megteremtődik a kapcsolat az isteni erővel. A kapcsolat a jóga által jön létre, és ezt semmi nem magyarázza meg világosabban, mint az, hogy a jóga szó jelentése kapcsolat. Yogi Bhajan fáradhatatlanul járta a világot, tanított és tanácsadóként működött.

Tarts ki,és fenntartanak.

2004-ben, 75 évesen, hatalmas örökséget hátrahagyva hunyt el az új-mexikói Españolában, mely a kundalini jóga központi oktatóhelye. Sohasem fogadott el dicséretet tanításaiért és eredményeiért, mondván,

mindez Isten és a Guru kegyelméből jutott el hozzánk, ő csupán a postás volt, aki az üzenetet közvetítette.

Mottója, amelynek megértéséhez és megéléséhez tanításai révén közelebb juthatunk:

„Ha nem látod Istent mindenkiben – nem látod Istent egyáltalán.”

„If you can’t see God in all / You can’t see God at all”

Namaste