A hiperaktív kisgyerek

A hiperaktív gyerekek 60-70%-nál 2 éves korban már diagnosztizálható a tünetcsoport. Jellemzi őket az átlagosnál sokkal magasabb aktivitási szint és az óvatosság hiánya. Közülük háromszor annyian szenvednek súlyosabb balesetet, mint kortársaik. Gyakran tesznek kárt a környezetükben is. Állandó, szoros felügyeletet igényelnek. Hamar elunnak bármit, és gyakran váltogatják tevékenységüket. Ugyanakkor nagyon makacsok, akaratosak. Szinte lehetetlen eltéríteni őket attól, ami az adott pillanatban érdekes számukra.

Ha valami nem sikerül, vagy ha valamit nem kapnak meg azonnal, könnyen sírni vagy üvölteni kezdenek, illetve dührohamot kapnak.

A hiperaktív kisiskolás

Általában az iskolában derül ki először, hogy ezekkel a gyerekekkel valami baj van. A hiperaktív gyerekek egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen követik az utasítást, nem képesek önállóan dolgozni, nem tartják be az iskola szabályait, rendjét. Mindezt általában úgy teszik, mintha a szabályokról nem is tudnának. Gyakran rendetlenek, szervezetlenek, feledékenyek, nem várnak a sorukra, a tanár figyelmét folyamatosan lekötik, mindent és mindenkit félbeszakítanak.

A hiperaktív gyerekek ugyanakkor általában értelmesek, okosak, nagyon tevékenyek, segítőkészek és remek ötleteik vannak. Rendezvény után ők biztosan ott maradnak és lelkesen pakolnak. Ha a tanár elfelejtett valamit, ők az elsők akik kiugranak a padból és már rohannak is a naplóért, krétáért stb. Szeretik a nagy mozgásokat, a kerékpározást, rohangálást. Nem tudnak egy helyben maradni, de órákig ülnek a televízió vagy a számítógépes játékok előtt. Ez nem véletlen, mert azok a dolgok tartják fel figyelmüket, amelyekben folyamatosan cserélődnek az ingerek. Emellett fontos számukra a cselekvést követő azonnali sikerélmény, mert ez tartja fenn az érdeklődésüket.

 

A jóga megoldás lehet, hiszen minden gyermek az egyéni sikereit óráról-órára tapasztalhatja.

Ajánljuk nektek is a gyerek jógát, hiszen segíti a koncentrációt!

Bővebben itt olvashatsz a ezen óráinkról.