Miről is szól a JÓGA?
A jóga (szanszkrit: योग) a keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus kulturális közegében. Több indiai bölcseleti munka tárgyalja és igen fontos szerepet játszik a hindu szellemiségben. A jóga tudománya, a hozzá kapcsolódó világlátás minden bizonnyal az ókori Indus-völgyi civilizációban gyökerezik.
Az elnevezés a szanszkrit judzs tőből ered, mely jelentése: összekapcsolni, egyesülni.
Hasonlít a religio (összekapcsol) latin szóra, amelyből az angol religion (vallás) ered. A vallás és a jóga célja tehát ugyanaz: egyesülni, összekapcsolódni Istennel.[2] A jóga az egyén lelke (átman) és az univerzális lélek (Brahman) egyesítésére utal, de vonatkoztatható a test, a tudat és a lélek egyesítésére történő utalásként is, egyesülést a legbensőbb lényegiségünkkel, ami a buddhizmus esetében a megvilágosodott tudatot jelenti.
A jógában a törekvés az, hogy az ember fokozatos önfegyelmezéssel, érzékeinek, testi mivoltának uralma alá rendelésével, s a prána-erők tudatos felhasználásával elérje az elme megtisztulásának azt a fokát, amelyben a szamádhi állapot megvilágosodása bekövetkezik.
A jóga alapja az önuralom. A puritán, egyszerű élet elengedhetetlen a jógához. A jóga lényege a fegyelmezettség, mind a test, mind az elme vonatkozásában.
A jóga tudomány, amelyet India ősi látói tökéletesítettek, de nemcsak India, hanem az egész emberiség számára. Egzakt tudomány, az önművelés gyakorlati módszere.
A jóga művelője a jógi (szanszkritül a férfi jógikat joginnak, a női jógikat pedig jogininek is nevezik). Jóginak lenni annyi, mint Istenben élni, és összhangban lenni környezetünkkel és embertársainkkal. A jóga egyesülés Istennel. Mivel Isten mindenkiben ott van, a valódi jóga mindenkivel összeköt.
Ma a jógának sok változata ismert, amelyeket a különböző személyiségtípusokhoz fejlesztettek ki. Indián kívül először a hatha jóga vált népszerűvé a 20. századi nyugati világban, ma már azonban Európában is szinte minden ága elérhető a jógaközpontok által.
